A Lélek szava podcast adása
Bármennyire óhajtjuk, akarjuk és törekszünk megismerni és kiismerni a jelöltet, ez mégsem sikerül mindig, ha csupán a saját egyéni megfigyelésünkre és tapasztalatunkra szorítkozunk.
Eszembe jut az öcsémnek adott jótanács. Mikor nősülni készült, egyik idős rokonunk a következő tanácsot adta neki: „Kedves rokon! Ha házasodni akarsz, ne siettesd a dolgot, hanem kövesd az én példámat. A menyasszonyommal 25 évig egy házban laktunk és csak akkor vettem feleségül, amikor már e negyedszázadon át a legalaposabban megismertem, kiismertem és felismertem. Igaz ugyan, hogy a házasság után két hétre rájöttem, hogy – félreismertem!”
A boldog házasság szempontjából az anyagi oldal általában, elméletben és nagyjában közömbös dolognak tekinthető.
Ismerek házaspárt, amelynek mindkét művelt, tanult fele nyomorultan, szegényen került össze, frigyük mégis nagyon boldog maradt. Sőt éppen az a körülmény, hogy mindegyik fél láthatóan, érezhetően és áldozatosan a másik fél helyzetét törekedett megkönnyíteni, csak jobban összefűzte őket és fokozta egymás megbecsülését, értékelését és szerelmét.
Viszont akárhány házaspárt ismertem, amely az anyagiakban szinte dúskálkodott. Ennek ellenére életük az ellentétek, félreértések és csalódások hosszú láncolatából állott.
1. Óvakodjunk feleségül venni olyan nőt, aki teljesen hitetlen és vallástalan. Erről alább még lesz szó.
2. Rendkívül fontos annak a megfigyelése, hogy a jelölt hogyan és miként viselkedik szüleivel szemben.
Óvakodjunk feleségül venni olyan nőt, aki mindenben engedi magát szüleitől kiszolgálni a nélkül, hogy ő is segítségükre lenne; aki szüleit szinte cselédként kezeli, parancsolgat nekik vagy hozzá még bosszantja őket, semmibe veszi óhajukat, velük szemben illetlen vagy éppen sértő modorú, visszafeleselgető, indulatos, makacsfejű vagy goromba.
„Szeretni akarlak, anélkül, hogy korlátoználak; értékelni, anélkül, hogy megítélnélek; komolyan akarlak venni, anélkül, hogy kényszerítenélek; hozzád megyek anélkül, hogy rád erőszakolnám magamat. Meghívlak anélkül, hogy elvárásaim lennének. Ajándékozni akarok anélkül, hogy viszonzást várnék; el akarom mondani az érzéseimet anélkül, hogy hibáztatnálak; segíteni akarok neked anélkül, hogy megbántanálak. Gondoskodni akarok rólad anélkül, hogy meg akarnálak változtatni. Örülni akarok neked úgy, ahogy vagy. Ha én is megkapom ezt tőled, akkor lesz teljes a kapcsolatunk.” (Benei György OFM)
„A szülők szentsége a legjobb nevelés Krisztusban”
„Lássuk meg Istent a gyermekek arcán, és adjuk Isten szeretetét a gyerekeknek! Tanuljanak meg ők is imádkozni! Ahhoz, hogy a gyerekek imádkozzanak, az kell, hogy imádságos szülők vére folyjon az ereikben. Néhányan elszámítják magukat, és azt mondják: mivel a szülők imádkoznak, istenfélők, olvassák a Szentírást, a gyerekeket is „az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel” (Ef 6,4) nevelték, mégis ennek az ellenkezőjét látjuk, éppen a nyomásgyakorlás miatt.
Nem elég, ha a szülők istenfélők. Arra van szükség, hogy ne kényszerítsék a gyerekeket, ne erővel akarják megnevelni őket. Akár el is fordíthatjuk a gyerekeket Krisztustól, ha önző módon követjük a vallást. A gyerekeknek nem nyomásgyakorlás kell.” /193.oldal/
A szerelem hevében, az érzékiség mohóságában, a szenvedély vakságában könnyű magát túltenní az Isten, Egyház és lelkiismeret előtt érvénytelen házasság és bűnös viszony szörnyű lelki következményein.
De Isten törvényeinek megvetése, lábbal tiprása nem maradhat végzetes következmények nélkül.
A NEOMALTÚZIÁNUSOK ÉS A VILÁG NÉPESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSÉRE ÉS CSÖKKENTÉSÉRE IRÁNYULÓ CÉLKITŰZÉSÜK
A neomaltúziánusok vezérei az elmúlt 150 év történelmében: Francis Galton, Marie Stopes, David Rockefeller, Bill Gates.
"A szexuális forradalom vajon ’véletlen’ történt?" Ezt a kérdést tette fel a fiatal angol blogger, Miri Anne Finch, miután kezébe került a "The Case Against The Sexual Revolution" (Cambridge 2022) című feminista tájékoztató, amely megállapítja a következőket:
Ha elvben szükségesnek tartom, hogy menyasszonyjelöltem vallásos legyen, hogyan győződjem meg róla, hogy valóban az‑e?
Aki maga is vallásos, jól ismeri, gyakorolja is a vallását, az másban és főképpen abban, akivel többször érintkezik, könnyen felismerheti, hogy az illető szintén vallásos‑e vagy nem.
A kánonjogász nem párterapeuta, mégis sokszor kerül ilyen szerepbe egy házasság-érvénytelenítési eljárás során. És bár együttérez a szenvedő felekkel, az ő szerepe nem a vígasz nyújtás, hanem annak megvizsgálása, hogy az adott házasság létrejött-e vagy sem. Egy házasságról pedig nem azért derülhet ki, hogy érvénytelen, mert a felek azt szeretnék. Vadász Kinga egyházjogi bíró, ügyhallgató és kötelékvédő sok félreértést eloszlat a „katolikus válást” illetően.
A Lélek Szava podcast adása